• Az elektromos autózás napjainkban még tudatosabb közlekedést igényel, de gyorsan megtanulható, hogy az úticéljaink eléréséhez milyen töltési szokásokat szükséges kialakítani. Utazástervezéseinket nagyban segíti, hogy a legtöbb elektromos autóban található olyan navigációs rendszer, amely megmutatja a töltőállomásokat, sőt léteznek már olyan okostelefon alkalmazások is, amelyek a legközelebbi töltőpontokhoz navigálnak minket. 
  • Az elektromos autók hatótávolsága korlátozott tartományban mozog. A legtöbb elektromos autó típustól és vezetési szokástól függően körülbelül 100-250 kilométert képes megtenni, ezután újra fel kell az akkumulátorokat tölteni. A benzines és dízel autóknál kisebb hatótáv az országosan egyre jobban kiépülő töltőinfrastruktúra miatt egyre kisebb problémát jelent. Tudatos utazástervezéssel nem jelent gondot.
  • Az autóban használt különböző tartozékok használata, mint például a klíma, ülésfűtés, stb. csökkentik valamelyest a hatótávolságot, így extrém hidegben, illetve melegben jelentősen csökkenhet a hatótáv.
  • Vásárláskor részesítsük előnyben a nagyobb hatótávval rendelkező autókat, amelyeknek általában nagyobb kapacitású is az akkumulátora. Az akkumulátor energiatároló képességét kWh-ban szokták az autógyártók megadni. Minél nagyobb ez a szám annál több energiát tud tárolni az akkumulátor.
  • Az elektromos autók a hagyományosokhoz képest csekély karbantartást igényelnek, így azok tulajdonosai a megvételt követően sok időt és pénzt megspórolhatnak. Az e-autó szervizköltségei jelentősen alacsonyabbak. Ráadásul a hagyományos autóval való közlekedés utazási költségeihez viszonyítva, akár napi több ezer forintot is megtakaríthatunk elektromos autót használva.
  • Pl. Egy kisebb méretű elektromos autó akkumulátora 30-40 kilowattóra kapacitású, ami a jelenlegi lakossági villamos energia árak mellett (otthoni töltés esetén) 1200 –  1600 forint körül alakul, így egy teljes feltöltés kb. 150 - 250 km távolság megtételére elegendő. Ez azt jelenti, hogy nagyjából harmadannyiba kerül az utazásunk elektromos autóval, mint hagyományos társával. Nem beszélve arról, hogy a zöld rendszámmal rendelkező autók sok városban a fizetős közterületi parkolóhelyeken is ingyen parkolhatnak. 

  • Az elektromos autók sokkal csendesebbek, ezzel jelentősen csökkentik a főleg nagyvárosokban jelentkező zajszennyezettséget. Azonban a csend jelenthet hátrányt is, hiszen az emberek megszokták, hogy hallják a zajokat az elektromos autó azonban „szinte néma”, és ez esetenként, ha nem vagyunk elég körültekintők akár balesethez is vezethet. Tekintve a villanyautók gyors elterjedését erre a jövőben egyre inkább figyelnünk kell akár e-autó sofőrként, akár gyalogosként.
  • Elektromos autó használóként érdemes számításba venni, hogy amíg a benzines autó megtankolása csupán pár percig tart, addig egy elektromos autó feltöltése típustól, illetve a töltő fajtájától függően akár több órát is igénybe vehet. Ugyanakkor – az országban már egyre több helyen elérhető – villámtöltők már képesek 20-30 perc alatt 80%-os töltöttségi szintre visszatölteni az akkukat. 

Hol tudom tölteni az elektromos autómat?

  • Budapesten már több tucat nyilvános töltőállomás elérhető és ezek száma folyamatosan bővül A töltőállomások jelenleg országszerte ingyenesen igénybe vehetők, és ezek száma vidéken is egyre sokasodik. A rövidtávú tervek alapján az ország összes nagyobb városában telepítésre kerülnek töltőkutak, valamint az autópályák és a főútvonalak mentén 60 – 70 kilométerenként villámtöltők kerülnek majd kihelyezésre. A villanyautók továbbá tölthetők bármely háztartási konnektorból is, így akár otthonról vagy a munkahelyünkön is.

  • Léteznek már olyan mobil alkalmazások, amelyek segítségével könnyedén tájékoztatást kapunk arról, hogy a tervezett útvonalunkon milyen távolságokra helyezkednek el elektromos töltőpontok, így egyszerű tervezéssel a hosszabb utak is kényelmesen megtehetők elektromos autóval. 

Mennyi idő alatt tölthető fel egy elektromos autó?

  • Villámtöltéssel 20-30 perc alatt 80%-ra tölthetők az akkumulátorok, gyorstöltéssel 2 – 3 óra a töltési idő típustól függően, normál, lassú töltéssel 6 -12 óra alatt töltődik 100%-ra az akkupakk. 

  • Az elektromos járművek meglepően fürgék, gyorsulásuk kiváló, lassításkor pedig a fékenergiát visszatöltik az akkumulátorba. A kanyarstabilitásuk is nagyszerű köszönhetően annak, hogy alacsony súlyponttal rendelkeznek, amelyet a padló és az ülések alatt lévő akkumulátorok speciális elhelyezése tesz lehetővé.

  • A villanyautók szinte mindegyike fokozatmentes „automata váltóval” van felszerelve, amelynek köszönhetően csak előre vagy hátramenetet kell kapcsolnunk, illetve csak gáz és fékpedál található benne.
  • Az utcai töltőoszlopnál csak addig hagyjuk az autónkat, ameddig ténylegesen töltődik. A töltés végeztével szabaddá kell tenni a töltőpontot, hogy mások is hozzáférjenek a töltési lehetőséghez.

Milyen kedvezmények járnak a villanyautósoknak?

  • Ingyenes parkolás Budapest egész területén és egyre több vidéki városban zöld rendszámmal.

    Ingyenes töltés a nyilvános töltőoszlopokon.

    Állami támogatás igényelhető az újonnan vásárolt legfeljebb 15 millió forint bruttó eladási árú autók árának 21%-ig, de maximum 1,5 millió forint értékig. Az igénylést az e-mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-hez kell online vagy papír alapon benyújtani.